ALL RIGHTS FOR THE PHOTOS RESERVED TO THE HUNGARIAN TENNIS ASSOCIATION

Hungarian Open 4-12th February, 2017

MÉDIA PARTNEREINK

Tökéletes játékkal a döntőben!

 

Fucsovics Marci nem engedett gémet a norvég Casper Ruudnak. Jürgen Melzer lesz az ellenfele.

 

Jürgen Melzer és Edward Corrie elődöntőjével kezdődött meg a mai nap a Hungarian Challenger Openen, mely végül a korábban a 8. helyen jegyzett osztrák Melzer 64 75-ös győzelmével ért véget.

 

Melzer legutóbb 2013 augusztusában játszhatott döntőt, akkor a Winston Salemben megrendezett keménypályás ATP versenyen tehette ezt meg és nyert is, Gael Monfils a második szettben feladta ellene a finálét.

 

Nagyon szép számú közönség gyűlt össze a BOK Csarnokban Fucsovics Marci elődöntőjére, még a Magnus Norman és Toni Nadal által tartott GPTCA edzői tanfolyamot is úgy időzítették, hogy az elsőszámú magyar játékos mérkőzésére a résztvevők odaérjenek.

 

Marci nagyszerű játékkal rukkolt elő a 216. helyen álló norvég ellen, szórta a nyerő ütéseket  és az ászokat, ellenfelének esélye sem volt...az első szettet Marci villámgyorsan 6-0-ra behúzta, majd a második szett közepén a norvég kicsit magára talált és majdnem hozni tudta az egyik adogatását, végül azonban Marci ezt nem engedte meg és 45 perc alatt 60 60-ra nyert.

 

A 163. helyen álló magyarnak ez volt profi karriere során az első 60 60-s eredménye egyéniben, Ruudnak pedig az első ilyen súlyos veresége.

 

Marci ezzel a tavalyi prostejovi verseny óta először játszhat döntőt és 2013 novembere óta először nyerhet ATP Challenger versenyt!

 

Az egyéni döntő 15 órakor kezdődik, a páros 13 órakor. A párost a Blaz Kavcic/Franko Skugor és a Dino Marcan/Tristan-Samuel Weissborn páros játssza.

 

Jürgen Melzer (osztrák, 257.) – Edward Corrie (brit, 271.) 6:4, 7:6 (5)

Egyenlő erők küzdelmét hozta Jürgen Melzer és Edward Corrie összecsapása. Az osztrák teniszező 3:3-nál került brékelőnybe, majd 5:3-nál ismét közel állt hozzá, hogy elvegye ellenfele adogatását, de Corrie – ekkor még – mindkét szettlabdát hárítani tudta, és végül hozta az adogatását. Melzer a következő játékban már nem hibázott, így ő várhatta előnyből a folytatást.

A második játszma legelején Corrie került brékelőnybe, ám Melzer 1:3-at követően le tudta dolgozni hátrányát. Ez után sem találtak fogást egymáson a felek, rövidítésre került sor, amelyet Melzer bírt jobban idegekkel, így ő jutott elsőként a döntőbe.

 

Fucsovics Márton (163.) – Casper Ruud (norvég, 216.) 6:0, 6:0

A Hungarian Challenger Open második elődöntőjében a hazai közönség előtt játszó Fucsovics Márton Casper Ruuddal találkozott. Fucsovics – talán épp a népes szurkolótábor támogatásának köszönhetően – kirobbanó formában játszott, tele volt önbizalommal, 6:0-ra nyerte az első játszmát, mindössze 22 perc alatt. Hozzátartozik az igazsághoz, hogy Ruud az első játszma végén orvosi segítséget kért, minden bizonnyal ez is közrejátszott abban, hogy ennyire nem tudta megnehezíteni Marci dolgát.

A második szettre sem változott a játék képe: Fucsovics Márton megállíthatatlan volt, Ruud pedig árnyéka korábbi önmagának. A magyar fiú másodszor is 6:0-ra tudott győzni, így ő csaphat össze Jürgen Melzerrel a döntőben.

 

Julian Knowle, Jürgen Melzer (osztrákok, 1.) – Blaz Kavcic, Franko Skugor (szlovén, horvát) 6:3, 6:1

Az első helyen kiemelt osztrák páros – némi meglepetésre – már az első adogatójátékát elveszítette, így korán 3:0-ás hátrányba kerültek. Ezután Knowle adogathatott, Kavcicék pedig ismét két bréklabdához jutottak, de ezúttal néhány szép röptének köszönhetően megúszta a helyzetet a rutinos duó. Ez egy ideig lendületet adott nekik, hiszen a következő játékban elvették Skugorék adogatását, viszont ez keveset ért, hiszen Melzer szervájánál ismét brékelni tudott a szlovén/horvát kettős. Ezúttal már nem volt visszaút az osztrákok számára és 6:3-ra elbukták a szettet.

A második játszma hasonlóan kezdődött, mivel ismét brékelni tudott a Kavcic/Skugor kettős, majd 3-1-nél újra elvették az osztrákok adogatását, így hamar 5-1-re elhúztak. Innen már nem volt tudtak visszakapaszkodni Melzerék, Kavcicék behúzták a szettet, így ők lesznek ott a döntőben, ahol a Marcan/Weissborn duó vár rájuk.

 

Egyes döntő

Fucsovics Márton (163.) – Jürgen Melzer (osztrák, 257.)

 

Páros döntő

Blaz Kavcic, Franko Skugor (szlovén, horvát) 6:3, 6:1 – Dino Marcan, Tristan-Samuel Weissborn (horvát, osztrák, 3.)